Vászon a látáshoz,

A látás allergiája – Jan Brueghel

Inkább azért, mert engem jobban kielégítenek azzal, hogy bevonnak intelligencia-játékukba, hogy olyan kihívást jelentenek, amely túllép a vizuális szépségen és gyönyörön, illetve az érdekesség, furcsaság, sajátosság egyszerűen felfedezhető játékán. Első pillantásra ez a kép már szinte közhelyes ismétlése annak a festői hagyománynak, amelyben vászon a látáshoz alkotó saját műtermét festi meg, mint a művészi varázslás és a működésre előkészített mágikus kellékek pillanatnyi elrendezésének színterét, mint olyan kulisszákat, amelyek misztikus rendje vagy rendetlensége mögött titkok rejlenek.

Paul Gauguin francia művész festménye, ban festett. Jelenleg a skót nemzeti galériában, Edinburgh-ban mutatják be. A vászon egy bibliai cselekményt ábrázol, amelyben Jacob angyallal harcol. A harc a háttérben zajlik, a néző szeme elsősorban az egyházi szertartás után visszatérő nők képein megy keresztül.

E képen tehát egy belső teret, illetve enteriőrt látunk a megszokott műtermi tárgyakkal, a festőállvánnyal, festőasztallal, komóddal, lámpával, székkel, ablakkal. A falat egy kép díszíti, az ablakban pedig oldószeres üveg és ecsetekkel teli köcsög hirdeti a kívülről bepillantónak e zárt világ nem mindennapi voltát.

Az állványon készülőfélben lévő festményen stílszerűen az ablakon át megpillantható külvilág látványa jelenik meg. De azonnal látható, hogy minden — a külső világ bevetülő képe és a belső tér egyaránt — a forgószék tengelye körül helyezkedik el. Azaz minden e tengely, illetve a kép e tengelyen kijelölhető fókuszpontja felől érzékelődik és értelmeződik, s mi éppen ezt a formáló és alakító közepet leshetjük meg — működésének szünetében.

3 5 mi a látomás

Ez az alkotó szemét jelölő pont ugyan csak megközelítőleg jelölhető ki, valahol az idol és az ablak közepének magasságában, ám a tárgyak mégis ezen a pont felé fordulnak, s vetületi képük is e pontban transzformálódik át a festői-képi világba.

Mindaz, amit e pont magába sűrített, azután ugyanebből a mélységből vetül vissza, egyenesen a vászon felületére, hogy ott mindenki számára észlelhetően rögzüljön.

A látás allergiája – Jan Brueghel

A festő tehát saját festői tekintetét, illetve észlelésének térben kijelölhető, de nem látható fókuszpontját helyezi a kép középpontjába.

A festmény motívumai eleinte kissé mesterkélten elrendezettnek hatnak, ebből fakadóan vászon a látáshoz áttekinthető, egyszerűen megérthető a mű szerkezete. A színek és a formák tömegei pontosan felelgetnek egymásnak, a színfoltok elhelyezése, a részletezés igen precízen kiszámított, az egész kompozíció rendkívül kiegyensúlyozott. Arányosan oszlik a kép vízszintesen két alsó és felsőfüggőlegesen pedig három jobb és bal, illetve középső részre. A festőasztalban a gondolsa egymás mellé fektetett tudusok a festés során a vászon vagy farostlemez vászon a látáshoz kivett színeket még felhasználatlanul zárják magukba.

A kép itt saját tárgyi, illetve észleleti létének eredetére utal vissza, hogy miként válik benne a felhasználás során a puszta anyag vizuális eseménnyé majd képpé, illetve miként alakul át az anyagból festékből létrehozott szín és forma a képben újra észlelhető anyaggá. A tubusból kinyomott és a hordozóra felvitt festék ugyanis képpé válik, de a kép azt a festékes vászon a látáshoz jeleníti meg, amiből a festéket kinyomták, és a képre felvitték.

Ami a tubusban még rejtve van, az a képen nyílttá válik, miközben gondolatban visszautal bennünket egy korábbi helyzethez, a tubus még zárt és nem látható belsejéhez. Sorsát az határozza meg, vászon a látáshoz miként helyezik el a hordozón, s puszta színezékből mennyire sikeresen tudja az alkotó világra jövés rejtekének, vagy éppen ellenkezőleg, a túlvilággal felvett kapcsolatnak a helyként lett megjelölve.

De még csak nem is a térnek a külsőt a belsőtől elválasztó kapuja ez a rés, mint az ajtó és az ablak, ahogyan nem egy barlang szája, miként az sem állítható, hogy a rejtett belső ereken, utakon folydogáló forrásvizet magából a felszínre öklendező hasadék lenne.

Ha nem ez, és nem az, akkor bizony nem lehet más, mint az idő, a múlt-idő megjelenésének helye. Az egyetlen motívum ebben a térbeli rendben az idol, amely az időre, a máskorra és nem pusztán a tér rendjének megfelelően a másholra utal. Minden tárgy a jelen része, csak ez a meghatározhatatlan színű szobor jelzi, hogy messziről, a múlt mélyéből érkezett, hogy ő — még vászon a látáshoz, utánzatként is — az idő fonalát gombolyítja, s mint minden ilyen esetben, némileg e festméy jövőjére vonatkozó ismeretek is vászon a látáshoz belőle.

A vele szemben elhelyezett festmény síkján a gyárkémény égbemeredő vörös motívuma hozzá képest a maga kettős síkszerűségében sokkal elvontabb.

Valami tehát észrevétlenül meghiúsult az idollal, mert a maga eredendő valóságában, abban a valóságban, amelyben megszületett és működött, soha nem találkozhat a többi motívummal.

Nem kontinuus, de mégis egymásra utalt dolgokként állíttatnak fel egymással szemben a kép párbeszédre késztető közegében. Az idol vagy bálvány tehát, annak ellenére, hogy lényegében belesimul a kép szín és formavilágába, szinte észrevétlenül megbontja a tárban elrendezett látvány időbeli szerkezetét.

ZRINYIFALVI GÁBOR: A látás iskolája (Tanulmány kezdőknek és haladóknak) | Ősi László

Nem vizuálisan, hanem gondolhatóan, az értelmező látás részeként teszi ezt. De csakis innen nézve, az értelmezés felől borul fel a kompozíció, s fókuszálódik az idol szerepére a figyelem. A hic et nunc, azaz a festmény rendje, amely a térbeli elrendeződésében megbonthatatlannak látszik, az időbeliség szempontjából egy hatalmas szakadékot tár elénk, amely minden jelenbeli megtermékenyülés gátjává válik. A festmény színeinek felfokozott szinte fauvista dinamikája és zaklatottsága, amelyet helyhez kötött mozgásukkal átvesznek a tárgyak formái is, csak kevéssé mond ellent a kompozíció klaszszikus rendjének.

Látás a prédikáció után (James küzdelme az angyallal) – Paul Gauguin

Éppen csak annyira, hogy ne legyen a hagyomány unalmas visszamondása, puszta utánzása a kép, hogy jelezze korát, amelyben megszületett. A tisztán térbeli rend azonban ma már inkább csak nosztalgia, hiszen kikerülhetetlen az Idő őt megillető jogaiba történő beiktatása, aktív részvétele a képek világában. Az idolnak — miként a Willendorfi Vénusznak — nincs arca.

S, hogy ez vászon a látáshoz felűnőbb legyen, a falon elhelyezett portré éppen mellette található. Nemcsak a maszkulin kémény arc nélküli tehát, hanem a nőiséget nyíltabban, naturálisan megmutató idol is.

Persze vászon a látáshoz árt némi fenntartással fogadnunk a XX. Nem életet és megtermékenyülést, hanem halált és kiürülést hoztak ezek a fegyverek, ahogyan a gyárkémény vászon a látáshoz sem lehet a spermához hasonlítani. Ezért, bár éppenséggel egy szex-orientált személy láthatna még az ecseteket tartó edényben vagy a mellette álló üvegben is szexuális szimbólumot, egy ilyen értelmezés ebben az esetben mégiscsak erőltetett. Ám az a kicsiny vonalka, amely talán a legkisebb elkülöníthető motívum a képen, egészen egyértelmű.

Az idol valódi időt szimbolizáló pandaja vagy ekvivalense talán a festékes tubusok temetői rendje lehetne, ha nem éppen a kép életre kelését megelőző állapot szereplőiként feküdnének egymás mellett.

A tubusok azonban természetesen nem végső nyughelyükön fekszenek, hanem sokkal inkább a felettük lévő képben készülnek megszületni, s rendezett állapotuk nemcsak a temetők, de legalább annyira a szülészeti osztályok csecsemőit is eszünkbe juttatják. Ha a szobor a múltat, akkor a tubusok éppengéggel a jövő kapuját nyithatják meg. Ám most szép feszes rendben, zárt kupakokkal fekszenek egymás mellett, várva sorukra és látványteszt poszter. Vagy talán újabb képek helyett az idolt kellene újra befesteni velük, azt kellene életre kelteniük, jelen idejűvé varázsolniuk?

Netán velük szemben éppen az idol előbb említett nyílásából kellene a múlt tiszta színeinek előtörniük? E nőalak zárt tömbjének és az ablakon túli világ fényének ellentéte tudatunk egy vászon a látáshoz vászon a látáshoz egy pillanatra Platón barlangjának képét villantja fel.

Mindenestre ez a nyers zöldekkel, sárgákkal, vörösekkel és kékekkel megfestett szobabelső felfokozott, de kompozíciójában kiegyensúlyozott, tiszta színeivel e közvetlenül észlelhető elsődleges valóságon túl még valami másféle értelmezést is lehetővé szemészeti ultrahang diagnosztika.

  • A látás allergiája – Jan Brueghel ❤️ - Jan Bruegel
  • A látás allergiája — Jan Brueghel A látás allergiája — Jan Brueghel A flamand festő és metsző, Jan Brueghel a művészek dinasztiajába tartozik, amelynek alapítója apja, az idősebb Peter Bruegel volt.
  • Barátság keresztény szempontból
  • К тому же, я больше подхожу для такого дела.

Amit meglátjuk, többé semmi sem lesz az, ami volt, miközben úgy érezzük, semmi nem változott meg a képen. Vajon nem a belső, a még napvilágra nem került létezők zugát tárja-e fel ez a képi rend?

a Bates rendszer jobb látása

Ha elképzeljük azt a képet, amelyet e női idolból, egy a születést megelőző állapotból kapnánk, akkor az így adódó látvány nem lenne-e hasonlatos ahhoz a nézőponthoz, amely felől a festmény a műtermet, a festő világát elénk tárja? Nem azért bálvány-e a bálvány, mert másként, szimbolikusan és egyben mágikusan, egy titkos tudás és hatalom emanációjaként láttatja a világot? Úgy látszik, a közvetlen érzéki tér rendje egyáltalán nem azonos a megértés és az egzisztencia rendjével.

A festményből áradó nyugalom és kiegyensúlyozottság csak látszat, amely a kép elsődleges érzéki észleletéből fakad, s nem abból az értelemből, amelyet az idol reprezentál. A dolgok belső forrása vászon a látáshoz egy pusztán a megmutatkozó formákban és alakokban fel nem tárható jelentést takar, egy másik, egy titkos jelekkel jelölt szempontot, amely a korábban oly problémátlannak tűnt teret is alapvetően felborítja és átformálja.

Szerelem első látásra vászonkép

Elképzelhető tehát a festmények egy másik, egy szimbolikus értelmezése is, amint csendesen megbújik a képi elemek primer jelentése, vagyis a megszokott hétköznapi, praktikus precepción alapuló látványvilágot hirdető képi megértése mögött, de legapróbb részletében is azonnal feltárul, amint e szempont szerint kezdjük el látni a képet.

Ezt a nézőpontot az idol diktálja, az ő idegen szelleme sugallja.

az emberi látás mechanikája

Ha ugyanis engedve a jeleknek és az idol felszólításának, egyszerűen átértelmezzük a helyszínt, és a szokványosnak tűnő enteriőrt az emberi elméhez hasonlítjuk, illetve a látás belülről, a szemből és a tudatból megfigyelt szimbolikus képként értelmezzük a festményt, akkor ugyanezek a tárgyi elemek új funkcióra tesznek szert, és egymáshoz való viszonyuk is meglepő, új jelentést tesz láthatóvá.

Az előbb még oly derűs és kiegyensúlyozott festmény hirtelen lényegileg alakul át egy olyan funkcionális struktúrává, amelyben minden mindennel öszszefügg, de már egészen más módon, mint korábban.

Az új nézőpontnak köszönhetően a tárgyak meglehetősen furcsa megvilágításba helyeződnek. Mi, vászon a látáshoz, most egy tudat belső megfigyelőivé válunk.

Mint látni fogjuk, minden jelen van itt, amiről ma úgy tudjuk, hogy az észlelő és megértő tudat működéséhez szükséges. Egy ilyen felfogásban a tárgyak megszokott észleleti látványa átalakul, s például a beáramló fény forrása, ami eddig közönséges ablak nyílás volt — amely mint tudjuk, a külvilág képét engedi be a szoba zárt terébe — most már a szem pupillájának felel meg.

Látszólag funkciója semmit sem változott, hiszen a fény útját szűkíti le, miközben beengedi a belső térbe.

Látás a prédikáció után (James küzdelme az angyallal) – Paul Gauguin ❤️ - Gauguin Paul

A komód fiókjai, a tudatalatti rétegek láthatatlan, nem észleleti, a tudatnak önmaga előtt is titkolt elemeit rejtik magukba. Vágyak és emlékek kusza lim-lomjai várakoznak a sötétben, hogy valamikor a felszínre törhessenek. A fókuszpont folytonosan változó irányultsága mindent mozgásban tart, s miközben maga is mindig elmozdul, az irányító közép szerepét egy pillanarta sem adhatja fel.

A festőállvány a külvilágról nyert képek rögzítésének, mnemotechnikai gyakorlatának, vésete vászon a látáshoz lenyomatok Platón és Freud által leírtak szerint készülő viasztábláinak a helye. A festőállvány tehát a tudatnak az a területe, ahol a képek keletkeznek. A falon lévő festmény viszont az emlékképek mindenkor felbukkanásra kész tárházát szimbolizálja. Már nem a primer valóság képét látjuk magunk előtt, hanem a tudat vászon a látáshoz valóságának és működésének szimbolikus képét, a képek létrejöttének helyszínét.

További a témáról